Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Milyen életfilozófiát kövessünk

A legtöbb ember azzal van elfoglalva, hogy úgy cselekedjék, ahogy azt mások tanácsolják neki, legyen szó akár a szülőkről, a főnökről vagy élettársról. Vagy éppen szöges ellentétét teszi annak, amit a környezete javasol. Mindkét viselkedés meglehetősen ésszerűtlen. Végül is tette következményeit mindenkinek magának kell viselnie.

Ne kövesse tehát mestere, tanára vagy barátja tanácsát, hacsak valódi énje igent nem mond rá! Hallgasson mindig önmagára, hiszen minden tudás és bölcsesség Önben rejlik – mások csupán emlékeztethetik erre.

A valódi én viszont csupán akkor hajlandó együttműködni, ha Ön megkéri erre, ha felszólítja, hogy vezesse Önt, s ha engedelmesen követi a szavát. Elég csupán egyetlen kérdést feltennie magának. Az első ösztönös válasz, amit kap, a valódi énjétől származik, a második már viszont erősen az értelem befolyása alatt áll, míg a harmadikként vagy negyedikként érkező választ már kizárólag az értelem hozta. Ám mindig lehetősége van újra kérdezni, s az első válasz minden esetben a valódi énjétől fog származni. Legjobb, ha rögtön kipróbálja ezt a módszert!

Mennyi időt, pénzt és figyelmet fordít arra, hogy valóban önmagává váljék? És mennyi energiát öl olyan dolgokba, melyeket úgyis hátra kell hagynia ezen a világon? Milyen következmények vonhatók le ebből?

Mennyire szeretnénk, hogy a dolgok jobbra forduljanak, pedig a körülmények mindig tulajdon tudatunk függvényei, következésképp csak akkor tudnak megváltozni, ha tudatunkat, „belső képeinket” megváltoztatjuk. S ha jelenleg elégedettek is vagyunk az élettel, ez csak töredékrésze annak, amilyen lehetne és lennie kellene, ha mi valóban önmagunk lennénk.

Ha engem valaki más önmagamra emlékeztet, nem kell őt mindjárt piedesztálra állítanom vagy éppen elítélnem, hiszen mindkettő kedvelt énjáték. Egyik esetben sem kell okvetlenül megváltoznom. Sokkal jobb, ha nem törődöm a hírhozóval, inkább a hír igazságának hatolok a mélyére, és teszem, amit tennem kell.

De mit jelent voltaképpen, hogy az ember legyen önmaga? Ez alapvető kérdés, mely ahhoz a felismeréshez vezet, hogy az ember csak akkor lehet „egész”, ha önnön lényegét hiánytalanul megéli, s oly módon juttatja kifejezésre, hogy saját magával harmonikus kiegyensúlyozottságban képes létezni.

Hogyan lehetséges, hogy manapság egyre több a beteg ember, s egyre kevesebb azoknak a száma, akik tulajdon lényükkel összhangban élnek? Sokan közülünk szerepet alakítanak, megkísérelnek elérni egy ideált, melyet jobbnak vélnek jelenlegi létüknél. Így aztán sose tölti el őket elégedettség, mindig „rosszabbak”, mint amilyennek elgondolásuk szerint lenniük kellene, s e megfontolásból elutasítják önmagukat. Nem fogadják el igazi lényüket, arról nem is beszélve, hogy olyannak szeressék magukat, amilyennek jelenleg látszanak.

S ha ráadásul még beteg is, csak annál inkább feltételezi, hogy valami nincs rendben saját személyiségével, valamit rosszul csinált, amiért a betegségével „bűnhődik”.

Pedig milyen egyszerű dolog lenne egészségesnek lenni, hiszen csupán „épnek” kellene lennünk – ami annyit jelent: az embernek önmagává kell válnia, s úgy élnie, ahogyan most létezik. Hiszen csak így tudunk összhangban élni önmagunkkal, a bennünk működő élettel, s egyáltalán, a létezéssel. Nincs többé ok és indok a betegségre.

De hát miért veszítettük el a bátorságot, hogy teljesen önmagunk legyünk? Miért vagyunk képtelenek elfogadni jelen létünket, miért öltünk magunkra e helyett szerepeket, ismétlünk unalmas kliséket, felelünk meg az elvárásoknak, miközben egyre elégedetlenebbek és betegebbek leszünk? Nem a valódi identitásunknak megfelelően élünk, annak minden gyengeségéve! és hibájával. „Jól” akarunk mutatni, példaképek akarunk lenni, kedvező benyomást kívánunk kelteni, mindent helyesen csinálni – s észre se vesszük, hogy a „jó” és a „helyes” egyedül csak azt jelentheti, hogy a valóságnak megfelelően élünk. Mégpedig a saját igazamnak megfelelően úgy, ahogyan ez most nekem megfelel.

Lényegében arról van szó, hogy úgy tekintsünk magunkra, úgy cselekedjünk, hogy tisztelni tudjuk önmagunkat. Önbecsülés nélkül elégedetlenek vagyunk, hiányérzettel küszködünk, rossz a közérzetünk, szeretetlenségben élünk, pedig talán már sokat elértünk az életben. Hiányzik valami, valami „lényeges”.

A régi viselkedésformák és -minták elvetése

Önmagunknak hiányzunk! Ez teszi létünket diszharmonikussá, ez betegít meg – ezen a ponton kell elkezdenünk, ha valóban egészségesek, „épek” akarunk lenni. Fel kell hagynunk azzal, hogy viselkedésminták és elvárások szerint éljünk, meghatározott szerepeket alakítsunk, hiszen a lelkünk „megváltásért” kiált. Minden egyes betegség a lélek kiáltása, bensőnkből szóló felhívás, hogy végre olyanok legyünk, amilyenek vagyunk!

Amíg nem vesszük magunknak a bátorságot, hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek jelenleg vagyunk, s így képesek legyünk jelen létünkből igazi énünk felé továbbhaladni, mindaddig diszharmóniában élünk – azaz betegen. Abban a pillanatban, hogy autentikusan tudunk viselkedni, megnyílik előttünk a lehetőség, hogy felismerjük a veszélyes kliséket és akadályokat, elvessük, illetve átalakítsuk azokat.

Egészségesnek lenni annyi, mint harmóniában élni

Tulajdonképpen mit jelent „egészségesnek” lenni? Egészségesnek lenni annyit jelent, mint egésznek lenni, tökéletesen önmagam lenni úgy, ahogy itt és most létezem. „Egészségesnek” lenni továbbá azt is jelenti, hogy nincs mit elfojtanom, eltitkolnom, letagadnom, hanem teljesen jogaiba juttatom igazi lényem. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy szüntelenül figyeljem magam, vajon valóban az igazi énemnek megfelelően élek-e, avagy minták, elvárások és szerepek szerint. Amennyiben az utóbbiakat felismerem, lehetőségem nyílik megszabadulni tőlük.

Harmóniában élni önmagunkkal és az élettel – ez egy további fontos előfeltétele a testi és szellemi egészségnek. Hiszen aki nem igazi énjének megfelelően él, az nem a valóságban és igazságban létezik, képtelen a harmóniára, léte diszharmonikus.

Egészségesnek lenni annyi, mint őszintének és tisztának lenni. Aki ámítja és meghazudtolja önmagát, diszharmóniában él. Ép és egyben egészséges tehát csak akkor lehetek, ha nincs bennem zavar, tisztátalanság, hazugság, s ami nagyon fontos, nincs bennem tagadás. Egy „nem” mindig arra utal, hogy az élet ellen vagyok, magam ellen dolgozom, s ezáltal megakadályozom az életerő szabad áramlását. Egy bizonyos „nem” gyakran a betegség kiváltó oka lehet hacsak nem az önmagamra adott „igen”-ből fakadt.

Aki tehát tisztában van önmagával, elfogadja tulajdon lényét, harmonikusan és jelen létének igazságában él, az összhangba került önmagával és az élettel, azaz tökéletesen „egészséges”!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.